Írd be, mit keresel:

5 kihagyhatatlan medvehagymás szendvicskrém

Tavasszal, a medvehagyma-szezon idején vétek lenne kihagyni ezt az aromás zöldet szendvicskrémeinkből. Pár perc alatt elkészülnek, változatossá tehetik a reggelit, uzsonnát vagy vacsorát, ráadásul nemcsak szendvicskrémként ehetjük pirítóson, friss péksüteményen, hanem tésztaszószként, göngyölt húsok töltelékeként is isteni.

Cookta - 2016.03.08.
5 kihagyhatatlan medvehagymás szendvicskrém

Medvehagymás sajtkrém

Hozzávalók: 1/2 csokor medvehagyma, 20 dkg natúr krémsajt, 10 dkg füstölt sajt, só, bors

Elkészítés: A medvehagymát finomra vágjuk, a füstölt sajtot lereszeljük, majd a krémsajthoz keverjük mindkettőt. Ízlés szerint sóval, frissen őrölt borssal fűszerezzük.

Medvehagymás tojáskrém

Hozzávalók: 1/2 csokor medvehagyma, 4 főtt tojás, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, 1 evőkanál mustár, só, bors

Elkészítés: A főtt tojásokat megpucoljuk, lereszeljük, felkockázzuk vagy mixerrel pépesítjük attól függően, mennyire darabosan szeretnénk. Hozzáadjuk a tejfölt, a medvehagymát, a mustárt és a lágy vajat, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd alaposan elkeverjük.

Forrás:
iStock

Medvehagymás melegszendvicskrém

Hozzávalók: 1/2 csokor medvehagyma, 2 főtt tojás, 10 dkg krémsajt, 10 dkg trappista sajt, 1 evőkanál kapribogyó, só, bors

Elkészítés: A medvehagymát és a kapribogyót finomra vágjuk, a sajtot és a tojást lereszeljük. Mindezeket a krémsajttal alaposan kikeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kenyérszeleteken egyenletesen elosztva 10 perc alatt kész a melegszendvics 180 fokos sütőben.

Medvehagymás húskrém

Hozzávalók: 1/2 csokor medvehagyma, 20 dkg maradék sült csirke vagy csirkemellsonka, 10 dkg natúr krémsajt, 2 dl tejföl, 1 teáskanál mustár, só, bors

Elkészítés: A sült csirkét vagy sonkát finomra aprítjuk a medvehagymával együtt, hozzáadjuk a tejfölt, a krémsajtot és a mustárt majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, krémesre kikeverjük.

Forrás:
iStock

Medvehagymás túrókrém

Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma, 20 dkg túró, 10 dkg juhtúró, 2 dl tejföl, só, bors

Elkészítés: A medvehagymát finomra vágjuk, majd a kétféle túróval, a tejföllel, sóval és borssal kikeverjük. Gazdagíthatjuk egy kis apróra vágott sonkával, felvágottal.

A szendvicsek lehetnek izgalmas, finom, tápláló fogások – ehhez kínál ötleteket és recepteket ez a könyv gyönyörű színes ételfotókkal.

– Szendvicsek, hamburgerek, tortillatekercsek, paninik
– Alapreceptek: mártások, salsák, csatnik, bagelek, hamburgerzsemlék, tortillák és más lepénykenyerek
– Vegetáriánus, vegán és halas fogások

150 recept!

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.