Gyors megoldás sietős ebédre, vacsorára, készen is kapható, de otthon is elkészíthető egyszerűen, olcsón, és egy kis fantáziával nagyon jól variálható a tészta és a szósz is. Gnocchi minden mennyiségben!
A gnocchi – ejtsd: nyokki, és nem gnokki vagy gnoccsi, esetleg nyoccsi – népszerű olasz fogás, amit az étkezés első fogásaként, kvázi előételként fogyasztanak a költségesebb húsos fogás előtt, ahogy a tésztafogásokat is, kellően megtöltve a bendőt, hogy a „másodikból” kevesebb is elég legyen. De mivel ugyanolyan rangja van, mint a másodiknak, viszont ez a nyitófogás, igen jó minőségben és változatosan készítik.
Alapja a főtt krumpli, amit kihűtve egy kis liszttel és olvasztott vajjal vagy tojással dolgozunk össze, kis sóval kissé lágy tésztává dolgozzuk. Éppen úgy készül, mint a szilvás vagy barackos gombóc tésztája vagy a mákos nudli alapja, a krumplis tészta. A tésztát rudakra sodorva, 1-2 centis darabokra vágva, kicsit megformázva, villával bordásra formázva a legnépszerűbb: és a bordázás nem véletlen, nem csak díszítés – így jobban megtapad a szósz és a ragu rajta, nagyobb a felület, amire felülhet a finom, krémes sugo.
A gnocchiban főszereplő burgonya kiváltható szintén magas keményítőtartalmú sült vagy főtt sütőtökkel, édesburgonyával, de a krumplis változat is gazdagítható párolt vagy forrázott spenóttal, medvehagymával.
A gnocchi praktikus, mert jól felhasználható hozzá a maradék főtt krumpli, de azért is, mert kitűnően fagyasztható készen. Ha már nekiállunk, érdemes nagyobb mennyiséget készíteni, és a megformázott, liszttel enyhén meghintett gnocchit előbb tálcán 15-20 percig fagyasztani, majd porciónként zacskóba tenni, és úgy lefagyasztani – így nem ragadnak össze. Akár több hónapig is mélyhűthető, felhasználáskor még fagyottan érdemes forró vízbe dobni, és pár percet rászámítani a főzési időre.
Nagyon finom önmagában, ha kevés forró vajban zsályalevelet pirítunk, és ezzel locsoljuk meg, de gyors szószokat is készíthetünk hozzá, 4 szupergyors receptet mutatunk itt >>