Írd be, mit keresel:

A helyi az igazi, avagy a @termelői @piac bája

Egyre népszerűbbek a termelői piacok, ahol narancsot és banánt ugyan nem tudunk venni, de biztosak lehetünk abban, hogy minden hazai, sőt helyi, nem utazta be a fél világot, friss és szeretettel nevelgetett. Szubjektív piaci beszámoló következik.

Idősebb néni mosolyogva kínálja nekem termékeit. Miközben válogatok az almák között, elmeséli, hogy milyen bő volt a tavalyi termés, a két almafája csak úgy rogyadozott a sok gyümölcstől. A borsót már elvetette, és az eprek is kezdenek feléledni téli álmukból, de még sokára lesz, mire hozhat epret a piacra.

Ennek a piacnak pont ez a lényege: a termelők a saját zöldségeiket, gyümölcseiket adják el, nem pedig viszonteladókon keresztül. A termelői piacok úgy szaporodnak, mint a gomba, Budapesten is egyre több helyen találkozhatunk velük. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a vásárlók egyre környezettudatosabbá válnak, másrészt a törvényi szabályozások is megkönnyítették a termelői piacok helyzetét. De miért is éri meg itt vásárolni? Miért jobbak a termelői piacok? Ennek próbáltam utánajárni.

Cookta - 2016.04.15.
A helyi az igazi, avagy a @termelői @piac bája

Forrás:
iStock

A vásárlás új élménye

Ahogy körbekérdeztem a vásárlókat, a legtöbben azt mondták, azért szeretnek termelői piacra járni, mert itt biztosan tudják, honnan származik a zöldség és gyümölcs, amit megvesznek. Személyesen találkoznak a termelőkkel, akiknél mindenre rá tudnak kérdezni: hol termesztik, mivel kezelik az áruikat. Mert azt azért fontos megemlíteni: az, hogy termelői piacon vásárolunk, még nem azt jelenti, hogy vegyszermentes terméket kapunk. De ettől nem kell megijedni! A permetezés is lehet természetes, és abban biztosak lehetünk, hogy a kistermelők maguk is ugyanezeket eszik. És az eladók készségesen válaszolnak kérdéseinkre, még ilyen esetekben is. A vásárlás végén pedig még pár jó tanáccsal, akár jól bevált otthoni recepttel is ellátnak minket.

A termelői piac visszahozta a piacok évszázadok óta meglévő funkcióját: közösségi terekként szolgálnak, ahol személyes kapcsolatok alakulnak ki, és ez a vásárlás új élményét adja. Ez a jó érzés pedig egészen az asztalig megmarad, és tényleg ízletesebbek lesznek ételeink!

Forrás:
iStock

A környezet is meghálálja

Nemcsak nekünk, hanem a környezetünknek is jót tesznek a termői piacok. A szupermarketben kapható zöldségek és gyümölcsök egy része külföldről, sokszor a világ másik feléről származik. Gondoljunk bele, mennyi energia, mire ideérnek a zöldségek és gyümölcsök Spanyolországból, Hollandiából, netán még messzebbről… És itt nem csak a szállítási költségről van szó: a növényeket sok esetben idő előtt le kell szedni, majd különböző vegyszerekkel tartósítani az útra, ami biztosan nem tesz jót a környezetnek.

Ezzel szemben a termelői piacon az áruk legfeljebb pár tíz kilométeres távolságról érkeznek, és sok esetben aznap hajnalban szedték őket. A gyümölcsöknek meghagyják az időt, hogy megérjenek, nem kezelik semmivel, hogy gyorsabban ki lehessen vinni a piacra. Így lesznek a gyümölcsök igazán zamatosak.

Forrás:
iStock

Korlátok is vannak

A termelői piacok előnyeit sokáig lehetne sorolni, de be kell vallani, hogy hátrányai is vannak. Tavasz elején például nem túl bő a kínálat, hiszen mindig a szezonális terményeket lehet találni. Igazán logikus, ha jobban belegondolunk, és a legfőbb baj inkább az, hogy megszoktuk: a nagy élelmiszerboltokban egész évben ott a paradicsom.

De ilyenkor is érdemes benézni a termelői piacra: vannak gyökérzöldségek, cékla, répa, burgonya, van még káposzta, és már jönnek a frissek, a retek, az újhagyma, itt a spenót a medvehagyma. Rengetegféle savanyított zöldséget találunk, ami segít feltölteni vitaminraktárunkat, és a legkülönfélébb gyümölcsökből készült lekvárok és szörpök közül válogathatunk.

A termelői piacok nem véletlenül válnak egyre népszerűbbé. Jó nekünk, jó a termelőknek, és még a környezetünket is kíméljük.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.