Magyarország nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 döntőjét! A második helyen Norvégia, a harmadik helyen pedig Svédország végzett. A verseny a szakácsok Oscar-díjának számít!
Május 10-én és 11-én 10-10 európai ország szállt versenybe, hogy megmutassa a főzőtudományát. A magyar versenyzők, Széll Tamás és Szabó Kevin a mai napon szálltak harcba. A zsűri a kóstolást 15:45-kor fejezte be, 18:00-kor pedig kezdetét vette az eredményhirdetés, amelyen több díjat is kiosztottak.
Aki lemaradt volna az eredményhirdetésről, az alábbi videóban nézheti meg a pillanatot, amikor kihirdették a magyar csapat győzelmét:
A dobogós helyeken túl egyéb díjakat is kiosztottak, köztük a legjobb Commis, a legjobb halétel és a legjobb húsétel díját.
Jerome Bocuse, a zsűri egyik elnöke, ma délután dicsérte a magyar csapatot: azt mondta, csodálja a csapat hozzáállását és versenyszellemét!
Szívből gratulálunk a magyar csapatnak, a többi nyertesnek és a verseny összes résztvevőjének!