Csodás egy csokitorta ez: a csokoládé jelen van a tésztában, a krémben, sőt még a díszítésként felkerült golyók is csokoládéból készültek.
Az egész torta csupa-csupa csokoládé. Mivel lisztet nem tartalmaz a tésztája, így lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.
Mogyorós csokoládétorta
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
A tésztához:
A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.
A vajat keverjük habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd egyesével keverjük hozzá a tojássárgákat. Ezután adjuk hozzá a visszahűtött, de folyós csokoládét, majd szintén keverjük alaposan össze.
A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a vajas-csokoládés masszához.
A darált mogyorót keverjük össze a sütőporral, majd adjuk hozzá a masszához, és fakanállal óvatosan forgassuk össze.
A sütőformát zsírozzuk és lisztezzük ki, majd öntsük, simítsuk bele a masszát. Ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük a tortaformát, akkor nem kell kizsírozni és lisztezni.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30–35 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem.) A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
A csokoládékrémhez:
A vajat keverjük habosra a porcukorral a vaníliás cukorral és a rummal.
A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, a kristálycukrot, az instant kávét, és állandó keverés mellett főzzük sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, és szintén kevergetve hűtsük. Pár perc hűtés után adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, majd addig keverjük tovább, míg a csokoládé teljesen elolvad, és a massza teljesen kihűl.
Ezután a vajas krémhez apránként, állandó keverés mellett adjuk hozzá a kihűlt csokis pudingot, majd keverjük jó habosra.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a pudingos krémhez.
A teljesen kihűlt tésztát vágjuk el két egyforma lappá, majd töltsük meg, és kívülről is vonjuk be a csokoládékrémmel. Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
A csokoládétrüffelhez:
A felkockázott vajhoz öntsük hozzá a tejszínt, majd melegítsük forráspontig. Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apró darabokra tördelt csokoládét és a rumot. Kevergetve olvasszuk fel, majd hagyjuk kihűlni. Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.
Amikor a csokoládé már tejesen megdermedt, formázzunk belőle kisebb golyókat, majd forgassuk bele a tortadarába.
A tortát vegyük ki a hűtőből, majd ízlés szerint helyezzük rá az elkészült csokoládégolyókat. Tálalás előtt a tortát ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Érdemes csak közvetlenül a szeletelés előtt kivenni a hűtőből, mert hidegen könnyebb felszeletelni.
A receptet és a fotót Kard Sándorné küldte. Köszönjük!
Ha te is szívesen neveznél a receptversenyre, itt megteheted >>