A túrós pite nálunk is ismert és közkedvelt sütemény, én is szívesen sütöm, mert az egyik nagy kedvencünk. Franciaországi nyaralásom alkalmával sikerült megkóstolnom ezt a pitét, és mondhatom, rögtön el is határoztam, hogy én is megsütöm.
A két pite között a különbség mindössze annyi, hogy míg nálunk csak túrós töltelék kerül a két tésztaréteg közé, addig a franciák még főzött vaníliás pudinggal is megbolondítják. Az omlós tészta és a selymesen krémes pudingos-túrós töltelék így együtt nagyon finom. Egy próbát pedig mindenképpen megér!
Francia túrós pite
Hozzávalók egy 34×24 cm-es tepsihez:
A tésztához:
Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sütőporral és egy csipet sóval, majd szitáljuk bele egy tálba. Ezután adjuk hozzá a zsírt (vagy a vajat), és kezdjük el összemorzsolni, majd amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, adjuk hozzá az egész tojást, egy kevés tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha szükséges, akkor apránként adjunk hozzá még tejfölt, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.
Az összegyúrt tésztának csippentsük le az 1/3-át, majd a nagyobb tésztát liszttel enyhén megszórt sütőpapíron nyújtsuk ki tepsi méretűre. Ezután a sütőpapírral együtt emeljük át a tepsibe, a tepsiben még kézzel kicsit nyomkodjuk le.
A túrós töltelék hozzávalói:
Elkészítés: A túrót villával kicsit nyomkodjuk össze, majd adjunk hozzá 10 dkg porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, a mazsolát, a pudingport, a tojások sárgáját, és keverjük alaposan össze.
A tojások fehérjét a maradék cukorral verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a túrós töltelékhez, és keverjük óvatosan össze.
Ezután a tepsiben lévő tésztára öntsük rá, majd egyenletesen simítsuk el a túrós tölteléket.
A pudingos töltelék hozzávalói:
Elkészítés: A pudingpor keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a cukrot is. A maradék tejet melegítsük fel, és öntsük hozzá a pudingos-cukros keveréket, majd állandó keverés mellett főzzük pár perc alatt sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd kevergetve hűtsük pár percig, hogy csak jó langyos legyen.
Ezután a pudingot óvatosan öntsük rá a túrós töltelékre, majd a maradék tésztával rácsozzuk be a tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon 40 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki egészen.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd felszeletelve kínáljuk. A tésztája finom omlós, a túrós töltelék a pudinggal pedig nagyon krémes!