Ismerünk olyanokat, akik jóval korábban kelnek fel munka előtt, hogy komótosan megreggelizzenek, majd jóllakottan induljanak a dolgukra. Meg persze olyanokat is, akik csak bedobnak egy bögre kávét, és üres gyomorral vágnak neki a napnak. Ők azok, akik hétvégére tartogatják a villásreggelit. Bármelyik csoportba is tartozzunk, a következő négy receptet érdemes kipróbálni, a hét bármely napján.
A francia pirítóst ehetjük csokoládékrémmel, pille-, azaz mályvacukorral, krémsajttal és szerecsendióval, bogyós gyümölcsökkel, tejszínnel és eperrel. Bármelyik mellett döntsünk is, nem fogjuk megbánni, ezt garantálhatjuk!
Cookta - 2016.05.23.
Az alappirítóst a következőképpen készítsük el:
4 tojás
1 csésze tej (2,5 dl)
1 evőkanál vaníliakivonat
1 evőkanál fahéj
1 csipet só
Keverjük össze az összes hozzávalót, majd áztassuk bele a kenyeret, és olajon vagy vajon süssük aranybarnára egy serpenyőben. Ebből a mennyiségből – kenyérszeletektől függően – 8-10 darab jön ki.
Pirítós bogyós gyümölcsökkel
4 szelet szendvicskenyér
2 csésze áfonya, málna és szeder
2 evőkanál citromlé
⅓ csésze kristálycukor
porcukor (a díszítéshez)
Elkészítés:
Keverjük össze a gyümölcsöket, a cukrot és a citromlevet, majd alacsony lángon főzzük addig, míg majdnem teljesen homogén nem lesz a mártás.
Közben süssük meg a kenyereket.
Ha megsültek a pirítósok, rétegezzük a kenyereket a mártással, végül dobáljunk a tetejére pár szem friss gyümölcsöt is, és díszítsük porcukorral.
A további recepteket, illetve a forrást itt találjátok!
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.