Írd be, mit keresel:

Kovászos uborka, jó ropogósan

A nyár egyik csodája - legalábbis számunkra - ez az egyszerűen elkészíthető nyári savanyúság. Jól behűtve még magában is isteni, de elengedhetetlen kísérője a bográcsos és grill ételeknek - és minden nyári ebédnek!

Parázs viták folynak, hogy készül a tökéletes kovászos uborka. Sok iskola létezik, abban azonban mindegyik egyet ért, hogy a szép idő és a megfelelő méretű uborka a legfontosabb. Vagyis csak akkor fogjunk hozzá a készítéshez, ha a következő 2-3 napban szép napos, meleg idő lesz. De akkor viszont ne késlekedjünk, elő a nagy befőttes üveggel!

Cookta - 2016.06.16.
Kovászos uborka, jó ropogósan

Forrás:
iStock

Mire lesz szükségünk?

  • egy 5 literes üveggel számolva 2,5-3 kg uborkára, mégpedig nem túl kicsikre, de nem is túl nagyokra: az ideális méretű kovászolni való uborka 8-10 cm hosszú és 3-4 cm átmérőjű
  • felforralt, makd langyosra hűtött sós vízre – ehhez a mennyiséghez 3 liter vizet forraljunk fel 3 evőkanál sóval, majd hagyjuk kézmelegre, langyosra hűlni
  • egy kissé szikkadt kenyérvégre, serclire – legjobb a kovászolt kenyér, lehet fehér vagy rozs is, sőt vannak, akik félbevágott krumplit tesznek kenyér helyett az uborkákhoz. Mindegyik elindítja a tejsavas fermentációt, azt azért jó tudni, hogy a kenyér gyorsabban, a krumpli lassabban…
  • 1 nagy csokor kaporra
  • 2-3 gerezd hámozott fokhagymára
  • 1 teáskanál egész bors
  • vannak, akik tesznek bele meggylevelet vagy szőlőlevelet is, kerülhet bele kis torma vagy mustármag, csípős paprika – érdemes kísérletezni, többféle fűszerrel kipróbálni

Forrás:
iStock

Forrás:
iStock

Hogyan készítsük?

  • forraljunk fel 3 liter vizet 3 evőkanál sóval, majd hagyjuk hűlni
  • az uborkákat alaposan mossuk meg, végeit vágjuk le, érdemes megnyalni, hogy nem keserű-e, mert ez elronthatja a teljes üveg savanyúságot, majd két végén félig vágjuk be ellentétes irányból, hogy egyenletesen tudjon érni majd az uborka
  • a nagy befőttes üveget öblítsük ki, tegyük az aljára a kaprot, majd szép egyenletesen állítgassuk be jó szorosan az üvegbe az előkészített uborkákat
  • szórjuk bele a borsot, az egész fokhagymát, tegyük a tetejére a kenyérvéget
  • a langyosra hűlt sós vizet öntsük az uborkákra, pontosabban a kenyérre
  • helyezzünk a tetejére egy tányért, nem kell szorosan lezárni, így pont kellően tud levegőzni
  • tegyük meleg, napos helyre, és várakozzunk 2-3 napig – az időjárástól függően
  • amikor szép zöld a leve, és látszik az uborkák színén, hogy megértek, vegyük le a tetejéről a kenyeret, majd szedegessük ki az uborkákat, tegyük egy lezárható dobozba vagy üvegekbe, szűrjük rá a levet, hogy a fűszerek és esetleges kenyérdarabkák ne kerüljenek bele, majd mehet a hűtőbe, utána pedig kedvenc nyári fogásaink mellé!

Forrás:
iStock

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.