Írd be, mit keresel:

Ravioli házilag – füstölt sonkával és tejszínes mártással

A tésztakészítés otthon nem lehetetlen vállalkozás egy jó recepttel, sőt, aki ráérez az ízése, nagyon jó kikapcsolódást és akár közös családi programot is találhat benne. Arról nem is beszélve, hogy mennyire finom!

Cookta - 2016.10.10.
Ravioli házilag – füstölt sonkával és tejszínes mártással

„A teljes kiőrlésű liszttel egészségesebbé varázsolt alaptésztát pár perc összegyúrni, majd egy kis pihentetés után olyan tésztát készítünk belőle, amilyet csak szeretnénk! – írja olvasónk, Gabka. – Én most egy raviolit hajtogattam belőle, amiben a töltelék füstölt sonkás, a rávaló öntet tejszínes, bolondításként pedig megszórtam egy kis ropogós baconnel.

Próbáljátok ki, nem akkora munka, mint amekkora büszkeség, amikor a saját tésztátokat teszitek a tányérra!

Forrás:
Bajnóczi Gabka

Ravioli füstölt sonkával és tejszínes mártással

Hozzávalók:

  • 12 dkg 00-ás liszt (pizzalisztként találjátok)
  • 8 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt (vagy más teljes kiőrlésű liszt)
  • csipet só
  • 2 tojás
  • 1-2 evőkanál víz

A töltelékhez:

  • 25 dkg füstölt sonka vagy karaj
  • 1 tojás
  • só, bors

Valamint:

  • 5 dl főzőtejszín
  • 2 tojás
  • só, bors
  • pár szelet bacon

Elkészítés: A tészta elkészítése előtt a füstölt sonkát (vagy karajt) feltesszük vízben főni. (A főzővizet a végén megtartjuk, jól jöhet később egy finom bableveshez!:))

A tésztához a liszteket és egy csipet sót összekeverünk, a közepébe mélyedést készítünk, és beleütjük a tojásokat. Először villa segítségével 'takargatjuk be' a tojásokat a liszttel, majd áttérünk kézi gyúrásra. Csak annyi vizet adjunk hozzá nagyon kis mennyiségekben, hogy kemény, de egységes tésztát kapjunk. Ha már összeállt, dolgozzunk vele még pár percig: tegyük lisztezett felületre, a tenyerünkkel és hüvelykujjunkkal lapítsuk el, majd tekerjük vissza, és kezdjük ezt a mozdulatot újra. Így alakul ki a tészta szerkezete, amivel később könnyen tudunk majd dolgozni. Ha kész, csavarjuk fóliába (hogy ne száradjon ki), és tegyük be a hűtőbe pihenni, kb. fél órát.

Közben elkészítjük a tölteléket: a megfőtt sonkát aprítógépbe tesszük, és összedaráljuk. Ehhez ütünk 1 tojást, ízlés szerint adunk hozzá sót, borsot, akár zöldfűszert.

A tészta nyújtásához én tésztagépet használtam, de megoldható enélkül, sodrófával is. Apróbb adagokból hosszú, kb. 8 cm széles lapokat nyújtunk (tésztagépen az utolsó előtti vékonyságú fokozatig). A tésztalapot nagyon vékonyan megkenjük vízzel. A közepére, egymástól kb. 3 cm-re, halmozunk egy-egy kiskanálnyi tölteléket. ​Most következik a legjobb rész, a kis batyuk elkészítése: hosszában félbehajtjuk a tésztát, a töltelék mellől pedig kinyomkodjuk a levegőt. Ha végigértünk a csíkon, még egyszer összenyomkodjuk a tésztát mindenhol a töltelék mellett, majd derelyevágóval méretre vágjuk. A leeső részek nem vesznek el, a következő adaggal újra nyújthatjuk. Az elkészült raviolikat egyesével egy lisztezett felületre helyezzük (ne egymásra, összetapadhatnak). 

Forrás:
Bajnóczi Gabka

​Lobogó vízben 7-8 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük.

A bacont apróra vágjuk, és egy felforrósított serpenyőben kisütjük a zsírját.

Az öntethez a tejszínt egy kis lábosban éppen forrásig melegítjük. A tojásokat egy kis tálkába ütjük, összeverjük, tetszőlegesen fűszerezzük, majd kis adagokban, folyamatos keveréssel adunk hozzá a forró tejszínből. Ha már kellően híg, hozzáöntjük a maradék tejszínhez, és kis lángon, kevergetve addig főzzük, amíg öntetté nem sűrűsödik.

Az elkészült tésztát ezzel az öntettel meglocsoljuk, és megszórjuk a pirított baconnel. Egészségetekre!”

A receptet és a fotót Bajnóczi Gabka küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink tésztás receptjeit receptversenyünkre! >>

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.