Írd be, mit keresel:

Szusi házilag – egyszerűbb, mint gondolnád!

Sok mítosz lengi körül a japánok zseniális ételét, a szusit, vannak úgynevezett szusimesterek is, de mivel én magam nagyon szeretem, ezért hirtelen felbuzdulásból úgy döntöttem, megpróbálom otthon magam elkészíteni!

Cookta - 2017.01.08.
Szusi házilag – egyszerűbb, mint gondolnád!

Bevallom, nem készültem rá, csak úgy jött az ötlet, nem volt hozzá például szusirizsem, de az eredmény így is nagyon jó lett! Mutatom is, hogyan lehet gyorsan és kölcséghatékonyan vacsorát varázsolni a szusikedvelőknek otthon!

Forrás:
Domokos Enikő

A préselt algalap, a nori mondjuk elengedhetetlen hozzá, de emellett bármilyen nyers zöldséget tehetünk bele, csinos csíkokra vágva, illetve nekem volt egy kis füstölt lazacom, így az is került bele: mondhatom, nem rontotta el. Pácolt gyömbér, wasabi is jó lett volna hozzá falatozáskor, de mivel nem készültem szusigyártásra eredetileg, ezért csak egy kis szójaszósszal ettük, de így is nagyon finom volt!

Egészséges, finom, és sokkal pénztárcabarátabb megoldás, mint ha készen vennénk, ráadásul jó játék is az összeállítása, tekergetése! Próbáljátok ki!

Forrás:
Domokos Enikő

Házi szusi

Hozzávalók:

  • kb. 25 dkg szusirizs (én sima basmati rizsből készítettem)
  • 4 db norilap (préselt algalap)
  • 1 db avokádó
  • szeletelt füstölt lazac
  • ízlés szerint zöldségek (paprika, kígyóuborka)

Elkészítés: A rizst megfőzzük sós vízben, majd alaposan lecsepegtetjük. A zöldségeket és az avokádót felszeleteljük, a lazacot csíkokra vágjuk. 

A norilapot a fényes oldalával lefelé letesszük egy hosszú fóliára. Elosztjuk rajta egyenletesen a rizst, majd 1/3 részére tesszük a töltelékeket. A fólia segítségével az algalapot felhajtjuk, és szorosan feltekerjük. A kimaradt algarészt kicsit bevizezzük, így fog összeragadni. Ha kész, kicsit pihentetjük, majd egy éles késsel feldaraboljuk. Figyeljünk, hogy minden vágás előtt legyen bevizezve a kés, így nem fog szétesni. 

Tálaláshoz szójaszószt használtam, de a wasabi is mehet!

Forrás:
Domokos Enikő

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.