A diétás étrendet követőknek mindig kicsit nagyobb kihívás az igazán finom desszert, főleg sütemény készítése, de néhány egészséges alapanyag és jó recept beszerzésével egyáltalán nem lehetetlen.
A paleoétrendnek megvan az az előnye, hogy bűntelenül fogyasztható édesség is. Van ugyan néhány speciális hozzávaló, amit be kell szerezni, de akinek beválik ez a fajta táplálkozás, annak így is, úgy is meg kell reformálnia a kamrapolc kínálatát.
Olvasónk, Éva mézeskalácsot idéző illatos csokis-mézes kekszet készített, mégpedig kétféle módon: a kiszaggatott formákat kakaós mázzal vonta be, majd kandírozott narancshéjjal, aszalt áfonyával és kókuszreszelékkel díszítette, a másik változatnál a mézes sütiket – az islerhez vagy linzerhez hasonlóan – cukormentes áfonyalekvárral ragasztotta össze.
A süteményből érdemes nagyobb adagot készíteni, mert fémdobozban sokáig eláll, jó puha marad!
Paleo mézes keksz
Hozzávalók:
A díszítéshez:
Elkészítése: Minden alapanyagot előkészítünk, kimérünk, az édesburgonyát megsütjük, meghámozzuk és hűlni hagyjuk, majd aprítógépbe rakjuk, és egynemű tésztává dolgozzuk. Ha nincs aprítógépünk, a puha krumplit alaposan összetörjük, és a többi hozzávalóval együtt szép simává dolgozzuk.
A tésztát 3-4 mm vastagra nyújtjuk, és tetszőleges formákkal kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, és 180 fokon, légkeveréssel 10-12 percig sütjük. Ha lekvárosat is készítünk, két egyformára szúrt formát cukormentes lekvárral összeragasztunk, és kb. 10 percig sütjük ugyanezen a hőfokon, légkeveréssel.
A csokimázhoz az édesítőt, a kakaóport és a vizet összemelegítjük, amikor egynemű, hozzárakunk 2 evőkanál kókuszzsírt, és szép simára keverjük. Ezzel a mázzal szilikonos ecsettel vagy kiskanállal lekenjük a figurák egy részének a tetejét, a többit kisebb nejlonzacskóba öntjük, egyik csücskét levágjuk, és tetszőleges alakzatokban kidíszítjük a megmaradt figurákat. Kandírozott narancshéjat, kókuszreszeléket és vörös áfonyát is használhatunk a díszítéshez.
A receptet és a fotót Bodnár Éva küldte. Köszönjük!