A legegyszerűbb ételek sokszor a legfinomabbak, és ez a tésztaételekre kiemelten igaz. Nem kell hozzájuk semmi furfang, gyorsan és könnyen összeállíthatók, de mindig van egy kis trükk, amivel még finomabbá tehetők.
A sonkás tészta bizonyára mindenkinek gyerekkori emlékeket idéz, ha máshonnan nem, hát a menzáról. Igaz, azok elég száraz, ízetlen, szétfőtt változatok voltak, de még így is szerettük. Ennél sokkal finomabb, ha egy kis szószt készítünk, mialatt a tészta kifő, így kellemesen krémes és sokkal ízletesebb fogást kapunk – ugyanannyi idő alatt.
A sonkának mindenképpen jót tesz, ha egy kicsit megpirítjuk, és ha már úgyis használjuk a serpenyőt, egy kis hagymát és fokhagymát is, némi bacont is piríthatunk benne a sonka mellett, majd tej és tejszín keverékével felöntve és összeforralva kész is az isteni mártás.
Arra érdemes figyelni, hogy a tésztát ne főzzük túl, hiszen még úgyis sülni fog, miközbe magába szívja az illatos mártás egy részét. Ha maradna belőle másnapra, akkor újramelegítés előtt egy kis tejjel locsoljuk meg, hogy másnaposan is ugyanolyan finom szaftos legyen.
Sonkás-sajtos tészta csőben sütve
Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztát sós, forrásban lévő vízben feltesszük főni, és a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
Közben a bacont és a sonkát felkockázzuk, a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk. A vajat egy lábasban felolvasztjuk, ráadobjuk a hagymát, kevergetve üvegesre pároljuk, hozzáadjuk fokhagymát, a bacont és a sonkát is, és kevergetve finom illatosra pirítjuk. Ezután hozzáöntjük a tejet és a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, és hígabb mártás sűrűségre beforraljuk.
A leszűrt tésztát összeforgatjuk a sonkás-tejszínes szósszal, 1 maréknyi reszelt sajtot is beleforgatunk, majd egy kivajazott sütőtálba öntjük, nagyjából elsimítjuk, majd egyenletesen rászórjuk a reszelt sajtot.
180 fokos sütőbe toljuk, és 10–15 perc alatt összesütjük.
A sütőből kivéve tányérokra porciózzuk, kis salátát kínálhatunk mellé.