A legtöbben nem vagyunk babonásak, téves hiedelemnek gondoljuk a fekete macska és a péntek 13. köré épülő félelmeket, mégis vannak olyan hagyományok, amiket mindenki követ - például azért, hogy szerencsés, gazdag, egészséges, termékeny legyen. Éppen ilyen az újévi lencseevés is, ami mellé még összegyűjtöttünk néhány szerencsehozó szokást a nagyvilágból.
Akár hiszünk bennük, akár nem, ezek a babonaságok olyan szimbólumok, amiknek szépségük van, éppen a hagyomány miatt. Míg mi malacot eszünk, ami kitúrja nekünk a szerencsét, nem mellesleg a kövér és zsíros hús a bőséget és a gazdagságot is szimbolizálja, addig a világban sokféle szokás kapcsolódik az óév elengedéséhez és főleg az új esztendő köszöntéséhez, a bőség, az egészség és a jólét becsalogatásához. Ha biztosra akarunk menni, érdemes akár mindegyikkel próbálkozni az év első napján. 🙂
Spanyolországban például 12 szem szőlőt, Portugáliában pedig 12 szem mazsolát eszik mindenki éjfél után, az elkövetkezendő év minden hónapjára egyet, mindegyikhez kívánva valamit. Ennyi kívánságot nem is olyan könnyű rákészülés nélkül kívánni, mint elsőre gondolnánk, így érdemes egy kicsit előre átgondolni és összeírni!
A törökök és a görögök gránátalmával varázsolnak: a termékenység, a tökéletesség és a sok apró mag miatt a bőség szimbólumának tartott gyümölcsöt minden családban a ház ura a bejárati ajtó előtt erősen földhöz csapja, a szétrepedt gyümölcsből kiguruló magok pedig megmutatják, mennyi bőségre számíthat a család az új évben: minél több mag gurul szét, annál gazdagabb időszakra számíthatnak.
A legjobb gránátalma-pucolás videóval >>
A malac nemcsak nálunk kötelező kelléke az évkezdésnek: Olaszországban lencsével együtt főzik kiadós raguvá, de a német, az ír, a portugál és az amerikai újévi menüben is fontos helye van a jó sertéssültnek, sőt virsli formájában is rengeteg vidéken kerül ilyenkor tányérra a szerencsehozó jószág…
Bőrös malacsült klasszikusan >>
Modernebben – pulled pork szendvicsnek >>
A lencse és más apróbb szemű hüvelyesek kikerülhetetlenek, a sok kis apró és gömbölyded alapanyagból készülő étel a számosságot – és formájával a pénzt – szimbolizálja, így egyértelműen a bőség és gazdagság jelképe.
Bár mi úgy tartjuk, hogy ha halat eszünk, elúszik vele a szerencse, máshol ez másképp van, és ez is bizonyítja, hogy minden csak szemlélet kérdése. A dánok, a svédek, a lengyelek és az olaszok is úgy tartják, hogy a hal bőséget hoz, de csakis akkor, ha pikkelyes, a csillogó pikkelyek ugyanis a pénzt szimbolizálják, így nyugodtan ehetünk akár pontyot, lazacot vagy heringet is.
Boldog, egészséges és finom új évet kívánunk!