Írd be, mit keresel:

Diós-cseresznyés torta – egyszerű piskóta kicsit felturbózva

A cseresznyés piskóta nálunk kihagyhatatlan klasszikus nyár elején, amit most egy kis dióval dúsítva készítettem, a könnyű tészta ettől illatosabb lett, itt-ott ropogós diódarabokkal, nagyon jól illett a cseresznyéhez és a vaníliás piskótatésztához.  

Cookta - 2018.06.11.
Diós-cseresznyés torta – egyszerű piskóta kicsit felturbózva

Mivel csak egy egyszerű diós piskótát szórtam meg a kimagozott cseresznyével, így ez a torta nem igényel nagyobb munkát, viszont a végeredmény nagyon finom. A tésztába a liszt mellett darált dió is került, melyben voltak kisebb ropogós diódarabkák is. A cseresznyét mielőtt a tésztára szórtam volna, összekevertem egy kevés étkezési keményítővel, így nem ült le a tészta aljára, hanem szépen a tetején maradt szinte mind az utolsó szemig.

Forrás:
Kard Éva

A készre sült tortát a sütőből kivéve, még forrón, megszórtam vaníliás cukorral, mely részben ráolvadt a tészta tetejére, és ettől különösen finom ízt kapott. Cseresznye mellett pedig készülhet még meggyes, sárgabarackos vagy éppen málnás változatban is ez az egyszerű piskótatorta.

Forrás:
Kard Éva

Diós-cseresznyés piskótatorta

Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:

  • 10 dkg liszt
  • 5 dkg darált dió
  • 4 db tojás (nagy)
  • 7 dkg porcukor
  • 5 dkg kristálycukor
  • 4 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 40 dkg magozott cseresznye + 1/2 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés: A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a kristálycukrot, majd keverjük jó kemény habbá. Ezután tegyük félre.

A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, adjuk hozzá a tojások sárgáját, 3 csomag vaníliás cukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra. Ezután fakanállal apránként hozzáadva, óvatosan keverjük össze a keményre felvert tojáshabbal, majd szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, adjuk hozzá a darált diót, és szintén óvatosan forgassuk össze.

A tortaformát kenjük és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát – vagy ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük.

A kimagozott cseresznyét keverjük össze a keményítővel, majd rakjuk rá a formában lévő tésztára. Ezután szórjuk meg fél csomag vaníliás cukorral.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 55-60 percig, tűpróbáig. Én légkeverésnél 150 fokon 55 percig sütöttem.

A sütőből kivéve rögtön szórjuk meg a maradék fél csomag vaníliás cukorral, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tetejére szórt vaníliás cukor kissé ráolvad a forró tésztára, és ettől különösen finom lesz.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.