A csokoládé valamikor a gazdagok kiváltsága volt, és csak a nemesség és a királyok kóstolhatták, ma már tucattermékké vált. Csakhogy az igazán finom csokoládék ma is úri huncutságnak minősülnek: a kézműves vagy igazán minőségi csokik ugyancsak drágák.
Az igazán komoly csokifanatikusok képesek vagyonokat áldozni a nemesebb csokoládékért, amelyek nem is feltétlenül felelnek meg az átlagos ízlésnek. Az egyik ilyen például a modicai csokoládé, ami egyáltalán nem krémes, nem olvadós, sőt még csak nem is édes, viszont csak nyers kakaóbabot és nádcukrot tartalmaz, kézzel törik és keverik, és mivel nem hevítik, ezért a cukor nem is tud felolvadni, ropog a fog alatt. Ki gondolná, hogy ezért az ősi azték módszerrel készülő csokiért messzi földről zarándokolnak a szicíliai kisváros manufaktúráiba a csokibolondok?
Mi ennyire ínyencek most nem leszünk, de mégis csak kézműves csokit fogunk készíteni, mégpedig házilag. A csokoládé körül nagy legendák terjednek és kavarognak, de jó alapanyaggal és néhány szabály betartásával biztos sikerre és nagyon mutatós desszertfalatkákra számíthatunk.
A csokoládét sosem szabad túl forróra melegíteni, mert megég – ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen, hiszen gőz fölött vagy mikróban szokás felolvasztani, hanem azt, hogy a csoki szerkezete megváltozik, és már sosem lesz ugyanolyan jól kezelhető. A legideálisabb, ha 45 fok fölé nem melegítjük.
A jó csoki titka a temperálás, vagyis a visszahűtés, majd az újboli melegítés és visszahűtés. Ezt általában hatalmas márványlapokon végzik, órioás spatulákkal kenegetik ide-oda a csokit – így hűtik. Erre persze nekünk otthon nincs felszereltségünk, de van rá praktikus mikrós megoldás: a felaprított csoki vagy csokipasztillát mikrózható tálba tesszük, és 600 Watton melegítjük, 20 másodpercenként ellenőrizva és átkeverve. Ha a nagy része megolvadt, de még van benne darabos rész, akkor már nem tesszük vissza, hanem addig kevergetjük, míg a darabkák is felolvadnak a többi csoki hőjétől.