A különféle lepcsánkák, tócsnik, zöldséges pufi palacsinták nagy kedvenceink, készült már sárgarépás, cukkinis és még sokféle változatban, viszont padlizsánból eddig nem. Most eljött az ideje, és elképesztően finom lett, kellemesen fűszeres, belül ugyancsak krémes.
Ha a fényes és lila kedvencünk a sütőbe kerül, annak általában egy jóféle padlizsánkrém lesz a vége. Most kivételesen dupla adaggal sült, hogy kipróbálhassuk a padlizsántócsnit. Szezonban igazán pénztárcabarát és kiadós fogás, sokkal ízletesebb, mint a rántott padlizsán, és egy salátával könnyű fogás, amit akár előre is összeállíthatunk, bekeverhetünk, és tálalás előtt csak kisütni kell.
Most egy kis fokhagyma és római kömény került bele, méz és balzsamecet, valamint reszelt sajt, nagyon jól harmonizálnak a padlizsánnal, de ízlés szerint mehet bele zöldfűszer vagy más, karakteresebb fűszer – curry, koriander – is, vagy mediterrán ízvilágért oregánó, kakukkfű. Érdemes vele kísérletezni!
Hozzávalók:
Elkészítés: A padlizsánokat félbevágjuk, egy hegyes késsel a húsát szinte a bőrig bekockázzuk, majd a vágott felükkel lefele sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk, és 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. Ezzel a módszerrel gyorsabban sül, és kicsit füstösebb lesz, mint ha egészben sütnénk, és felrobbanni sem fog.
Ha egy kicsit hűlt, a húsukat egy kanállal kiszedjük, egy tálba tesszük, villával összetörjük. Hozzáadjuk a tojást, az olívaolajat, a zsemlemorzsát, a zúzott fokhagymát, az őrölt római köményt, a balzsamecetet, a mézet, 10 dkg lisztet, sózzuk és borsozzuk, alaposan összekeverjük, majd a reszelt sajtot is beleforgatjuk. Fél órát pihentetjük, hogy az ízek kicsit összeérjenek.
Sütés előtt a masszát átkeverjük, ha túl lágy, akkor még egy kis lisztet adunk hozzá.
Egy serpenyőben olajat forrósítunk, és nagyobb evőkanálnyi adagokat teszünk bele a padlizsános tésztából, a kanál hátával megformázzuk, ellapítjuk, és pár perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Szűrőkanállal konyhai papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Ízlés szerint salátával, fokhagymás tejföllel tálaljuk.