Az 1920-as évek gazdatársadalma kissé bizalmatlanul fogadta Bittera Gyula tevékenységét, aki illóolajakat kívánt kinyerni az egyes növényekből. Ő azonban már ekkor felismerte, hogy az illóolajak milyen fontosak, ezért külföldről nemesített növények és fűszerek vetőmagjait hozatta be, például borsosmentát Angliából, köménymagot Hollandiából, és persze a legfontosabbat: levendulát Franciaországból.

Az illóolajat adó növények telepítésekor sok nehézséggel kellett szembenéznie, mert nem volt kiépített agrotechnika, és ilyen nagyarányú termesztésével és feldolgozásával korábban nem foglalkozott senki. A hozzá kapcsolódó tudományos kísérleteket és kutatómunkát is ő végezte, ennek köszönhetően hatalmas tudásra és tapasztalatra tett szert, mely az itthoni illóolajtudomány alapját adta a későbbiekre.

Az első magyar illóolajgyár alapítója

Bittera Gyula 1919-ben nyitotta meg az első magyar illóolajgyárat, ahol a főként saját telepein termelt vadontermő gyógy- és ipari növények feldolgozása folyt. Az olajok közül a legismertebbek a menta, a koriander, az ánizs és a tanaectum olaj, melyet még nem dolgoztak fel előtte az országban – mondja Nyárádi Zsolt, a Bittera Gyula Alapítvány kurátora, a Tihanyi Levendula Manufaktúra egyik tulajdonosa. Az Alapítvány kutatja Bittera Gyula életét, fényképeket, dokumentumokat gyűjt a botanikus tevékenységéről, és előkészíti a Bittera Gyula életét bemutató kiállítást, melynek helyszíne Tihany lesz.

Paprika csípőssége melléktermékből

A reumával küzdők biztosan ismerik a paprikakivonatot, melynek előállítása szintén Bittera Gyula nevéhez fűződik. Kiderítette, hogy az ország paprikamalmaiban egy kellemetlen melléktermék halmozódik fel: a csuma, mely a paprika erejét, magját és héjtörmelékeit tartalmazza. Az is feltűnt számára, hogy éppen ezekben a részekben van jelen koncentrált állapotban a paprika csípős hatóanyaga, a kapszaicin.  Ezt – az akkor még értéktelennek tartott hulladékot – Bittera Gyula felvásárolta. A paprikakivonat külföldön is keresett lett, és eredményesen használják fel ma is a reumás bántalmak ellen.

Kiváló területet talált a levendulának

Termőtelepeinek száma közben egyre csak nőtt, és több ezer hektáron termelt illóolaj alapanyagokat: Bárándpusztán borsosmenta, kapor, lestyán, Kaposfőn koriander és édeskömény, Kalocsán majoranna, Zalaváron borsosmenta, Dömsödön kapor, Zalaapátiban és Deákiban borsosmenta, kapor, petrezselyem, édeskömény, muskotályzsálya, angelika, lestyán és római kamilla, Bodrogközben és a Hortobágyon üröm, Tihanyban a levendulán kívül muskotályzsálya, római kamilla, izsóp termett.

Kiváló területet talált a levendulának is: a Tihanyi-félsziget félmediterrán klímája, a kevés eső, a megfelelő talajviszonyok és a sok napsütés ideális a levendula számára. Az első területeket a bencésektől bérelte – később a szerzetesek is elkezdték termelni a növényt. Rengeteg tihanyi lakos és fiatal volt segítségére, akik dolgoztak a levendulásban. Maga Bittera Gyula is ekézte a köves területet, és más fizikai munkát is végzett a területen. Meg is lett az eredmény: az első telepítés után 5 évvel a tihanyi levendula termőre fordult, és megtörtént az első aratás. Szükségessé vált az illóolaj lepárlása, ehhez Bittera Gyula három színréz lepárlót tervezett és készíttetett, melyeket a levendulaföld közelében állították fel, mert az azonnali lepárlást tartotta a legfontosabbnak. Ennek oka, hogy az illóolajat tartalmazó növények rendkívül érzékenyek, és a frissen leszedett növény a saját nedvességtartalmánál fogva befülledhet, megpenészesedhet. Lepárláskor elmondások szerint „olyan illat volt a faluban, amikor főzték a levendulát, hogy egy drogéria is megirigyelhette volna.”

Az éghajlatnak és a vulkáni kőzetnek köszönhetően az itt termesztett levendulaolaj legfontosabb értékjellemzője tekintetében magasabb minőségű volt, mint a franciaországi. Így tett szert világhírre és indult hódító útjára a tihanyi levendula.

Forrás: Bittera Gyula Alapítvány

Akkoriban a levendulát a tőzsdén is jegyezték, akkora értéket képviselt. A híres kozmetikai gyár, a Coty világhírű illattudorja, Henry Malliac is így nyilatkozott: „Próbálja kiszagolni kérem azt az illatot, amit itt érezni. Innen a kopaszodó erdőből jön valami fanyar illat, amit még nem tudok megfogni, s a vízről, a Balatonról is jön valami könnyű, páraszerű, amit valószínűleg sosem lehet üvegbe zárni. Ha ezt a hármat össze tudnám hozni, az őszi erdő, a levendula és a Balaton illatát, olyan illat lenne, hogy meghódolna előtte a világ.”

A negyvenes években a csúcson járt az illóolaj termesztése: a vadontermő növények rendszeres begyűjtése is fellendült, így közülük a borókabogyó és a tölgyfazuzmó. A Hargita magaslatán egy fenyőtű feldolgozó kisgyárat is felállított, ami sajnos már üzembe nem került, mert a II. világháború eseményei megakadályozták, majd az államosítások időszaka következett. Sok esetben a levendulaföldeket és az illóolajos növények területeit beszántották.

A Tihanyi-félszigeten csak 1986-ban kezdődött az újratelepítés. Azóta mind többen fedezik fel, hogy levendulát termeszteni jó, a belőle készült termékeket használni egészséges és újra trendi – mondja Nyárádi Zsolt, az alapítvány kurátora.

Forrás: Tihanyi Levendula Manufaktúra