Míg nálunk három napig tart a karácsony, addig a világ sok vidékén hosszabban kitolódik, és egészen vízkeresztig tart az ünnepi hangulat. A betlehemi háromkirályok érkezését és a Kisjézus köszöntését ünnepi, koronára emlékeztető kalácskoszorúval ünneplik például Provence-ban is.
Nem túl édes, de nagyon illatos, narancshéjjal és narancsvirágvízzel ízesített sütemény készül január 6. környékén a legtöbb délfrancia otthonban, a brioche des rois (ejtsd: briós dé roá), vagyis a királyok briósa, amit kristályokra és drágakövekre emlékeztető jégcukorral és színes kandírozott gyümölccsel díszítenek, a kelt tészta belsejébe pedig egy babszemet vagy kis porcelánfigurát rejtenek el, és aki megtalálja, az lesz a király vagy a királyné, ehhez a szerephez pedig papírkorona is jár – arrafelé ez a boltokban kapható, de persze otthon, házilag is elkészíthető.
A karácsonyi ünnepkör lezárása újabb alkalom az együttlétre és a közös sütizésre, igazi partik szerveződnek ilyenkor, mert ugye annyi ember kell, hogy a teljes kalácskoszorú elfogyjon, és kiderüljön, ki lesz a király. A legenda szerint ez a szokás még a római időkre nyúlik vissza, amikor úgy választottak vezetőt maguknak a gallok, hogy a kenyérbe egy aranypénzt – vagy babszemet – rejtettek, a véletlenre vagy a felsőbb erőkre bízva, ki legyen a vezérük. A kereszténységgel a szokás kissé átalakult, de a mai napig él, és még egy alkalom az ünneplésre, nem mellesleg a vízkereszttől hamvazószerdáig, a húsvét előtti nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot is megnyitva ezzel a hagyománnyal.
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat felütjük, villával felverjük, hozzáadjuk az olvasztott, de nem forró vajat, a narancsvirágvizet és a narancs reszelt héját, összekeverjük. A lisztet, a szárított élesztőt, a cukrot egy csipet sóval keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojásos keveréket, és elektromos robotgép dagasztókarjával 8–10 perc alatt szép sima, fényes tésztává dagasztjuk. Konyharuhával letakarva, langyos helyen 1 órát hagyjuk kelni.
A megkelt tésztát kicsit átdolgozzuk, cipóvá formázzuk, sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, és a közepébe egy lukat formázunk, a babszemet tetszőleges helyre belefúrjuk a tésztába. Konyharuhával letakarva még 45 percet hagyjuk kelni.
A megkelt koszorút felvert tojással lekenjük, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük.
A baracklekvárt 1-2 evőkanál vízzel kikeverjük, felmelegítjük, és lekenjük vele a brióst, majd meghintjük jégcukorral, és a kandírozott gyümölcsökkel díszítjük, teljes kihűlés után tálaljuk, közösen felvágva, és lessük, hogy kinek jut a babszem.