Gyors és nagyon finom, egyszerűen elkészíthető a sajtos batyu, ha rétestésztát használunk hozzá. Frissen sütve jó ropogós, benne a töltelék krémesen lágy, ami most mediterrán ízvilággal készült.
Vendégvárónak vagy könnyű vacsorának, krémleves kísérőjeként vagy saláta mellé, de akár kirándulásra, piknikre, sőt munkahelyre is ideális ez a sós sajtos batyu, amit pikk-pakk össze lehet állítani. Ízlés szerint olajban és sütőben is süthető, a hajtogatási technikának köszönhetően a töltelék nem folyik ki belőle.
Most fetával és görög joghurttal készült a töltelék, amit olajbogyó és aszalt paradicsom gazdagít, napfényes, mediterrán hangulatot teremt, amire már nagyon vágyunk, de persze más sajtot és ízvilágot is választhatunk, akár kolbásszal, sonkával is megbolondíthatjuk.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az olajbogyót és az aszalt paradicsomot apróra vágjuk, egy tálba tesszük, hozzámorzsoljuk a fetát, hozzáadjuk a görög joghurtot és az oregánót, borsot őrölünk hozzá, és alaposan összekeverjük.
A réteslapokat kiterítjük, hosszanti irányban 4 csíkra vágjuk, egy ecset segítségével megkenjük olívaolajjal, és kettesével egymásra fektetjük. Az egyik végébe evőkanálnyi fetás keveréket teszünk, és átlósan, háromszögben behajtjuk, majd cikkcakkban végighajtogatjuk a tésztán, így háromszög alakú csomagokat kapunk.
Sütőpapírral fedett tepsibe rakosgatjuk, olívaolajjal lekenjük, és 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük.