Selymes-krémes kanalazgatni való a joghurthab, lehet uzsonna, kényeztető desszert vagy akár reggeli is, ezer módon variálható, és pár perc az elkészítése. Most mézzel és vaníliával készült, és minden idénygyümölcs illik hozzá.
A sűrű görög joghurt remek alapanyag, és szerencsére ma már szinte mindenhol beszerezhető, megjelent a szuperek és nagyobb élelmiszerboltok hűtőpultjaiban is. Sűrűbb, krémesebb a hagyományos joghurtnál, és nagyon jól használható krémekhez, mártogatósokhoz. Ha nem jutunk hozzá, akkor klasszikus joghurtból otthon is elkészíthetjük: tiszta, illatosított öblítőt sosem látott konyharuhába öntve, szűrőben néhány óra alatt kicsöpögtetjük.
Ez a könnyű és isteni, friss joghurthab önmagában is nagyon finom, de mutatósabb gyümölcsökkel, kekszmorzsával vagy granolával díszítve, esetleg pohárkrémnek rétegezve. A selymes mousse-ba most csak méz és vanília került, de akár ízesíthető is citrom héjával és levével, pépesített gyümölcsökkel, vagy fűszerezhető fahéjjal, gyömbérrel, kókusszal, narancsvirágvízzel – épp mihez van kedvünk.
Hozzávalók:
Elkészítés: A jól behűtött görög joghurtot és a tejszínt – csak így verődik fel jól! – egy tálba öntjük, hozzáadjuk a mézet és a vaníliakivonatot, majd elektromos habverővel 5–7 perc alatt könnyűvé, habossá verjük. Poharakba osztjuk, és fél órára a hűtőbe tesszük, így a legfinomabb az állaga.
Ízlés szerint gyümölcsökkel vagy csonthéjasokkal, morzsolt keksszel vagy granolával meghintve tálaljuk.