A zöldbabról nekem először a finom, zsenge babból készült leves és főzelék jut az eszembe, de gondolom, ezzel mások is így vannak. Persze a zöldbab azért ennél sokoldalúbb, és én magam is szívesen készítek belőle pl. salátát is.
Most viszont egy finom, fűszeres lepénybe került, melyet a boltban megvásárolható leveles tésztának köszönhetően pikk-pakk összedobhatunk. Néhány alapanyagra van csupán szükség, mégis isteni finom: a tészta ropogós, a töltelék krémes, és nagyon mutatós is az egyben hagyott zöldbabbal.
A langyosra hűtött lepényt tálalhatjuk ebédre egy salátával, vagy éppen egy beszélgetős, borozgatós estén is megállja a helyét.
Zöldbabos-mozzarellás lepény
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldbabnak vágjuk le a két végét, majd enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt roppanósra. Ezután szűrjük és alaposan csepegtessük le, hűtsük ki egészen.
A tojásokat üssük fel egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, adjuk hozzá a tejszínt, és keverjük alaposan össze.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük bele a leveles tésztát úgy, hogy pereme is legyen.
Ezután pakoljuk rá a roppanósra főzött, kihűlt zöldbabot, majd öntsük rá a tojásos keveréket.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, és csipkedjük rá a mozzarellát, majd helyezzük vissza a sütőbe, és addig süssük, míg a sajt ráolvad, a tészta pedig szép pirosra sül.
Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.