Írd be, mit keresel:

Cukkinilepényke sajtosan – egyszerű, ellenállhatatlan, egészséges

Pofonegyszerű, gyorsan elkészül, kívül finom roppanósra pirul, belül krémes, pár egyszerű alapanyag kell csak hozzá, és olyan finom, hogy a zöldségeket amúgy nem kedvelők, sőt a gyerekek is szívesen felfalják az egészséges cukkinit ebben a formában.

Cookta - 2018.06.13.
Cukkinilepényke sajtosan – egyszerű, ellenállhatatlan, egészséges

Nevezhetjük zöldségtócsninak vagy palacsintának is, mindkettőre emlékeztet tulajdonképpen, de a lényege, hogy sok egészséges cukkinival készül, alakbarát, és ha jól készítjük, akkor egyáltalán nem szív magába zsiradékot. Ennek az a titka, hogy minél jobban ki kell nyomkodni a lereszelt, besózott és kicsit pihentetett cukkinit, így kevesebb lisztet vesz fel, vagyis nem tudja felszívni az olajat, ráadásul a sütéshez is egész kevés zsiradékra van csak szükség.

Bár a cukkini tényleg szuper zöldség, azért önmagában nem lenne túl izgalmas, hiszen meglehetősen semleges ízű, de egy kis fetával és újhagymával megbolondítva, plusz egy kis reszelt citromhéjjal és római köménnyel fűszerezve felségesen finom lepénykéket kapunk. Feta helyett nyugodtan használhatunk jóval pénztárcabarátabb krémfehér sajtot, ez lényegében ugyanaz, a különbség csupán annyi, hogy a feta eredetvédett, így csak a Görögországban készült sós sajt nevezhető fetának, de a hazai krémfehér sajt is nagyjából ugyanazt tudja, és ennél a receptnél tökéletesen működik…

Cukkinilepényke sajtosan

Hozzávalók:

  • 50 dkg zsenge cukkini
  • 2 szál újhagyma
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 10 dkg krémfehér sajt
  • 2 tojás
  • 3-4 evőkanál liszt
  • 2-3 evőkanál olívaolaj

A mártogatóshoz:

  • 15 dkg görög joghurt
  • maréknyi friss bazsalikom
  • 1/2 citrom leve
  • 1 teáskanál méz
  • só, bors

Elkészítés: A cukkini végeit levágjuk, lereszeljük, 1 teáskanál sóval meghintjük, összekeverjük, és 10 percet pihentetjük. Közben az újhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a mártogatóshoz a bazsalikomot felaprítjuk, és a görög joghurthoz keverjük fél citrom levével, 1 teáskanál mézzel, sóval és frissen őrölt borssal együtt, majd a hűtőbe tesszük.

A pihentetett cukkinit nagyon alaposan kinyomkodjuk, hozzáadjuk az újhagymát, a citrom reszelt héját, a tojásokat, a római köményt, hozzámorzsoljuk a sajtot, borsozzuk, összeforgatjuk, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyit lazán felvesz, sűrűbb, de krémes állagot kell kapnunk.

Egy serpenyőt felforrósítunk, 1 evőkanál olívaolajat öntünk bele, és kanállal vagy fagyigombócolóval kupacokat halmozunk bele a cukkinis masszából, a kanál hátával finoman elterítjük, lenyomkodjuk, és mindkét oldalán 3-4 perc alatt szép aranyszínűre sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja. A maradék tésztát is ugyanígy kisütjük.

A cukkinis lepénykéket azonnal tálaljuk a behűtött bazsalikomos joghurttal, egy jó adag salátával önmagában is tökéletes, de köretként is kínálhatjuk húsok, halak mellé.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.