Eltelt egy újabb hét. És meg kell mondjam, hogy még mindig nem csúsztam az alá a bizonyos határvonal alá, amitől rettegek. Hanem 20 dekával felette vagyok. Voltam már ilyen közel hozzá, sőt voltam már épp a vonalon is, és olyankor mindig őrült lelkes leszek, hogy holnapra sikerül! Csak annyi, hogy nem vacsizom, vagy beiktatok valami mozgást, például a távolabbi közértbe megyek, méghozzá gyalog, vagy fetrengek egy kicsit a szőnyegen (jóga, ahogy én szeretem.) Szóval egész nap küzdök ilyenkor, és alig várom, hogy másnap legyen, és a reggeli rítusok után végre a mérlegre álljak, persze ruhátlanul, a mérleget pedig pont arra a szőnyegmintára téve, ahol előző nap volt, mert a lakás bármelyik pontján mást mutat. Még a levegőt is visszafojtom, a szememet is becsukom, hogy majd csak akkor nyissam ki, ha a számláló már nem ugrál le-föl 2-3 kilókat, hanem szépen lecsendesedik, megállapodik, és teljes bizonyossággal megmutatja, hogy… 80 dekát híztam. De mitől? De miért? De hogyan? Ha valakinek van némi sejtése, kérem, írja meg. Jó, igaz, nő vagyok, a vizek csak úgy duzzadnak bennem, ha épp olyanjuk van, vagy mikor a ciklus úgy kívánja, vagy mikor kerek a hold. De amikor nem kerek? És amikor a ciklus sem kívánja úgy? Akkor miért? Miért? Hogy teheti ezt velem? És főleg, KI teszi ezt? Kell, hogy legyen Valaki, aki folyton figyel, és direkt szórakozik velem, csak hogy legyen min röhögnie. Jó, én is szeretem a humort, de ez már egyáltalán nem vicces. Szóval innen is kérem szépen azt a Valakit, hogy hagyja abba, ne nyomkodja a mérleget, amikor rajta állok, hanem szórakozzon most már valaki mással.