Mostanság nem eszem húst, pedig régen szinte mindennap fogyasztottam, főleg csirkét. Az egyik ok, amiért hanyagolni kezdtem, mert egyszerűen unalmassá vált. Később jöttem rá, hogy egy-egy új fűszer, szósz bevetésével teljesen új ízvilágot adhatunk a megszokott ételnek.
Mivel a legtöbb ismerősöm nagy húskedvelő, így nem kínálhatom őket mindig vegetáriánus ételekkel, ám hogy nekem is izgalmasabb legyen a főzés, az egyszerű serpenyőben sült csirkét feldobtam egy-két új hozzávalóval, az eredmény pedig egy egzotikus, ázsiai elemekkel kiegészített, izgalmas fogás lett!
Földimogyoró és gyömbér teszi izgalmassá ezt a csirkés tésztaételt, amihez egy kis kókusztejet is használtam. A thai és indiai konyha közkedvelt alapanyagát, a kókusztejet szokás összetéveszteni a kókuszdióban lévő folyadékkal. Ám a krémes, tejszínű folyadékot valójában a kókuszdióban lévő fehér hús (vagy kókuszreszelék) forró vízben való beáztatásával kapjuk meg.
Az Ázsiában népszerű üvegtészta átlátszó és vékonyabb a hagyományos tésztánál. A mungóbablisztből, tojás hozzáadása nélkül készülő tésztafajta emiatt gyorsabban is készül el, egyszerűen csak forró vízbe kell áztatni. Nemcsak köretként, hanem levesekben, salátákban is rábukkanhatunk.
Készíthetjük az ételt búzalisztes tésztával is, ahogy a képen is látható.
Mogyorós-csirkés tészta
Hozzávalók:
Elkészítés: Pirítsuk meg wokban vagy serpenyőben a durvára vágott mogyorót, ehhez semmilyen zsiradék nem szükséges, ha folyamatosan kevergetjük pár percig. Ha kész, öntsük egy tálkába. Ezután a vékony csíkokra vágott répákat és a feldarabolt újhagymát süssük meg kevés olívaolajon. Közben a csirkemelleket apróra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk (ízlés szerint bármilyen fűszerrel meghinthetjük még), majd forgassuk össze a kókusztejjel. Mielőtt hozzáadnánk a csirkét az addigra már megsült répához, csöpögtessük le róla a kókusztejet, hogy minél gyorsabban süljön. Reszeljük hozzá a gyömbért. Eközben forró, sós vízzel öntsük le az üvegtésztát (nem kell kifőzni felforralt vízben), és hagyjuk 5 percig állni benne, vagy ha rendes tésztát használunk, pár perc alatt főzzük meg sós vízben. Ha kész, szűrjük le, és forgassuk a csirkéhez, pár perc alatt pirítsuk össze. A megpirított mogyoróval – és esetleg aprított korianderrel – megszórva tálaljuk. Kínálhatunk hozzá egy kis citromot – nagyon kellemes pár cseppel!