Aki járt már Spanyolországban, minden bizonnyal találkozott már a cocido madrileno – vagy csak simán cocido – nevű húsos-csicseriborsós fogással, ami az egyik nemzetinek számító ételük. Hagyományosan nagy mennyiségben és agyagtálban készítenek, a sütőben párolják-főzik ízletes és tartalmas, fűszeres fogássá.
Ha valamihez hasonlítanunk kéne, akkor bizony a cocido a sólet rokona, és ugyanúgy a zsidó konyhából került át a spanyol konyhába. A középkori gyökerekkel bíró szefárd fogás születése – a sólethez hasonlóan – annak köszönhető, hogy a vallás szabályai szerint dolgozni – így főzni és tüzet gyújtani sem – lehet szombaton, vagyis olyan étellel kellett készülni az ünnepnapra, ami lassan, akár egy éjszaka alatt fő meg, és másnap délig sem hűl ki. A csicseriborsó és az agyagtál, a jól megrakott, majd lassan kihűlő kemence pedig tudta ezt.
Az ízletes fogás meghódította a spanyol konyhákat is, idővel sertéshús, kolbász is került az ételbe, és nemcsak azért, mert a spanyolok ezt szerették, hanem a 15. és 16. század alatti zsidóüldözések alatt a sertéshús fogyasztásával tudták igazolni, hogy ők nem zsidók.
A cocidónak ma már rengeteg fajtája van, zöldségesebb és csirkés változatok is léteznek, és ma már nem kell feltétlenül egy éjszakán át főzni ezt a fogást. Mi most egy egyszerűbb, de kellemesen fűszeres változatot mutatunk, amihez konzerv csicseriborsó is használható, így lecsökkenthetjük a főzési időt.
Cocido madrileno egyszerűen
Hozzávalók:
Elkészítés: A lilahagymát, a fokhagymát és a sárgarépát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A bacont és a kolbászt felszeleteljük, a csicseriborsót leszűrjük.
Az összes előkészített alapanyagot egy zárható cseréptálba tesszük, összeforgatjuk, rádobjuk a babért, sózzuk, borsozzuk. A paradicsomot – ha darabos, akkor villával kicsit áttörjük –, az alaplével és a vörösborral összekeverjük, és a csicseris keverékre öntjük, ha szükséges, akkor egy kis alaplével vagy vízzel még felöntjük.
A tálat lefedjük, és 170 fokos sütőben 1 óra alatt összepároljuk.
Friss kenyérrel tálaljuk, ha marad belőle, másnap is nagyon finom, jól melegíthető a sütőben.