A vacogós, hideg időben mi másra vágyhatnánk, mint egy jó forró és ízletes levesre? És ha még selymesen krémes és tele van nemcsak hogy illatos, de gyógyító fűszerekkel is, akkor nemcsak a gyomrunk örül majd neki, hanem minden porcikánk hálás lesz érte. A vöröslencsés krémleves igazi gyógyszer testnek és léleknek az undokabb, hűvös napokon, amikor amúgy is jobban ki vagyunk téve megfázásnak és influenzának, ráadásul isteni finom és nagyon egyszerű elkészíteni.
Kicsit indiai ízvilágot idéz ez a napsárga, szemet is gyönyörködtető krémleves, a benne lévő kurkuma, gyömbér, curry és csili melegítő és immunerősítő hatású, így nemcsak átmelegít, hanem ellenállóbbá is tesz minket mindenféle bacikkal szemben. Minél fűszeresebbre és csípősebbre készítjük, annál hatékonyabb, de persze csak annyira, amennyire jólesik, a végén úgyis kicsit ellensúlyozható az erősség egy kis kókuszkrémmel.
A leves alapjául szolgáló vöröslencséről pedig nem árt tudni, hogy a legkönnyebben emészthető hüvelyes, nem okoz puffadást, viszont sok fehérjét, rostot, vasat, folsavat és magnéziumot tartalmaz. Az is jó benne, hogy hamar megfő, sőt kicsit szét is fő, így önmagát besűríti, így csak egy kicsit kell turmixolni rajta, hogy szép selymes legyen. Ez a változat kókuszkrémmel készült, így diétás, mindenmentes, vegán étrend esetén is tökéletes!
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát, a fokhagymát és a gyömbért megtisztítjuk, apróra vágjuk. A vöröslencsét szűrőbe tesszük, és folyó víz alatt leöblítjük, hagyjuk lecsöpögni.
A kókuszzsírt egy lábasban felolvasztjuk, rádobjuk a hagymát, és kevergetve üvegesre dinszteljük, mehet hozzáa a koriandermag, a fokhagyma és a gyömbér, még 1-2 percet pirítjuk, majd a lencsét, a curryt és a kurkumát is hozzáadjuk, kevergetve még kicsit pároljuk, majd felöntjük a vízzel – vagy alaplével -, sózzuk és borsozzuk, ízlés szerint csilit adunk hozzá. Ha felforrt, mérsékeljük a hőt, és félig lefedve 15 perc alatt megfőzzük.
A leveshez adjuk a kókuszkrémet, és botmixerrel selymesre turmixoljuk, egy kis citromlevet adunk hozzá, és beállítjuk az ízeket.
Forrón, friss korianderrel meghintve tálaljuk – aki nem szereti, petrezselymet is használhat, de akár magokkal megszórva is nagyon finom.